Életképek egy varázslatos ország tájairól és kultúrájáról.
Bhutánt gyakran úgy emlegetik, mint az elrejtett paradicsomot - Hilton elhíresült regényére. Valóban: nem véletlenül vált mítosszá ez a kicsi - Svájc alapterületének megfelelő nagyságú - független királyság, amely szinte mindmáig megtartotta elzárkózását, s csupán mintegy három évtizeddel ezelőtt nyitotta meg óvatosan kapuit a nyugati világ előtt. A térségben ugyanis szinte egyedül a Nagy Szomszédok, az India és Kína közé ékelődött Bhután, a "Sárkány országa" őrizhette meg tradicionális létformáját. Az évezred küszöbén történt változások alól azonban ez az ország sem vonhatta ki magát: a közelmúltban fokozatosan szakított hagyományos politikájával, s a modernizációra utaló intézkedéseket vezetett be. A szomszédos Tibettel ellentétben - melynek kultúráját a hetvenes évek közepe óta már több nagy, összegző kiállítás mutatta be - Bhutánról még nem rendeztek összefoglaló jellegű kiállítást a nyugati világban, s az innen származó tárgyak is csak kevés múzeum gyűjteményében találhatók.
Padmaszambhava, a 8. században élt nevezetes tantrikus mester, aki nemcsak a tibeti, hanem a bhutáni buddhizmus történetében is jelentős szerepet játszott és a szentként tisztelt tibeti láma, Sabdrung Ngavang Namgjel (1594-1651), aki a 17. században uralma alatt egyesítette Bhutánt. A következő termek éppen az ő személyiségéhez kapcsolódva mutatták be a bhutáni teokrácia kialakulásának történetét. Ez a nagyformátumú államférfi, aki megfékezte az egymással viszálykodó fejedelemségeket, biztosította a buddhista Drukpa Kagyü rend hatalmát az országban, s a hagyomány szerint mágikus erejével legyőzte a helyi istenségeket is, kiváló katonai és politikai érzékkel rendelkezett. Minden völgyben kolostorerődöket építtetett, melyek a papság és a helyi vezetők központosított hatalmát képviselték (ezt szemléltette a negyedik teremben a legnagyobb kolostorerőd, a Tongsza Dzong hatalmas makettje is). Bár Sabdrung Ngavang Namgjel reinkarnációi az állam vezetőinek voltak tekinthetők, halála után az országot polgárháborúk rázták meg, s a teokratikus hatalom meggyengült.
A 19. század végén a Tongsza Dzong ura képviselte a legnagyobb hatalmat az országban. Fiát 1907-ben választották meg Bhután első királyának, s így a teokrácia örökletes monarchiává alakult át. Míg a királyság az ország következetes elszigetelődési politikáját alakította ki, addig a harmadik király, az 1952-től 1972-ig uralkodó Dzsigme Dordzse Vangcsuk felismerte a nemzetközi kapcsolatok jelentőségét, és lépéseket tett az ország fejlesztése érdekében. A jelenlegi királynak és minisztereinek már feltett szándéka, hogy a hagyományos életforma és a környezet megóvása mellett Bhutánt a "modernizáció" útjára vezessék. A kézművesek megvásárolható produktumai mellett elsősorban az osztrák ipar (pl. villamosenergia-fejlesztés=vízierőmű, fakitermelés, stb.) és turisztika képviseltette magát. Ez utóbbi kifejezetten a luxus-turizmusra utal, hiszen évente csupán nagyon kevés (mintegy kétszáz) turista léphet be az országba, igen magas napidíj fejében.
Képzeteink között Bhután az egyik utolsó, a nyugati civilizációtól érintetlen, "paradicsomi" hely, ahová nemrég, a bhutáni király megkoronázásának huszonötödik évfordulóján bevezették a TV-t és az Internetet. A jelen folyamatokat elemző etnológus álláspontját illetően itt ismét és tovább idézem Christian Schicklgrubert: "De egy olyan ország, ahol az emberek annyira keményen dolgoznak, amennyire csak Bhutánban lehet, ahol vadon élő állatok fenyegetik a termést, ahol a távoli vidékeken élő szülők nem tudják orvoshoz vinni beteg gyermeküket, ahol a nemzeti egységet és függetlenséget meg kell védeni, és ahol a történelem folyamán a háborúk számtalan életet követeltek, az aligha nevezhető paradicsomnak." Hogy végül is mi ennek a máig "középkori" hagyományokat és körülményeket őrző országnak a mítosza? Talán nem más, mint nosztalgia a természetes életmód és létfelfogás után, melyek még mindig nem zárhatók teljesen a múzeumok üvegtárlói mögé.
Nyitva párhuzamosan a boltok nyitási rendjével.
Balaton Pláza
